Bedurrant a járvány – már több vidéki kórházban is látogatási tilalom van érvényben
A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ jelentése szerint a következő hetekben megugorhat az influenzás esetek száma.
Nem szabad elhamarkodni, nem szabad elkapkodni a lazításokat – jelentette ki Lukács László György.
Tegye kötelezővé a közterületeken, nyilvános helyeken a maszkviselést az állam, és biztosítsa is a szüksége eszközöket – sürgette az országgyűlés népjóléti bizottságának hétfői ülése után tartott online sajtótájékoztatóján a testület jobbikos tagja.
Lukács László György azt hangsúlyozta: kormányzati közlés szerint már 86 millió maszk áll magyarországi raktárakban, hazai és külföldi szakemberek pedig azon az állásponton vannak, hogy szükség van a maszkviselésre és a korlátozó intézkedések fenntartására.
Nem szabad elhamarkodni, nem szabad elkapkodni a lazításokat – jelentette ki az ellenzéki politikus, aki szerint ez később emberek életébe vagy egészségébe kerülhet.
Elsődleges feladatnak az egészségügy szükséges felkészítését nevezte Lukács László György, megjegyezve, csak ezt követhetik a gazdasági szempontok.
(MTI)